Beszámoló az őssejt-utazásról (ALEX)
2007.03.01. 18:25
ALEX
Két gyermekes, kecskeméti anyuka vagyok. Nagyobbik fiam, Zoltán 7 éves, teljesen egészséges, kisebbik fiam 2 és fél éves, aki 2004. júliusában koraszülötten, a terhesség 28. hetében jött a világra. Méhen belül is, és a szülés közben is oxigénhiányos állapotba került, agyvérzést kapott, ezért komoly agyi károsodás érte. A károsodás következtében, mozgásában vegyes típusú izomtónus zavar alakult ki. Nyaki és hátizmai lazák voltak, fejét, törzsét nem tudta tartani. Végtagjai feszesek voltak, amikor mozdulni akart, akkor az izmai görcsösen megfeszültek. Egyéves koráig a Svábhegyi Fejlődésneurológiára jártunk, ahol folyamatosan ellenőrizték, hogy az általuk megtanított gyógytorna, meghozza-e a várt eredményt, azaz beindulnak-e a természetes mozgások. Minden próbálkozásunk ellenére, azonban elmaradt a várt javulás, önálló mozgásra képtelen volt, és a szakorvos azzal bocsátott el bennünket, hogy Alex soha nem fog tudni járni és szellemileg is visszamaradott lesz. Ebbe azonban nem tudtunk belenyugodni. Az interneten találtam rá Dévény Anna Alapítványára, felvettem velük a kapcsolatot és ők a manuális technikájukat javasolták. Sajnos szembesülnünk kellett azzal, hogy késve kezdjük el a módszer alkalmazását, azaz látványos nagy eredményt (pl.: mászás, járás, beindulása) már nem valószínű, hogy elérünk. 2006. tavaszán egy televíziós műsorban láttunk riportot egy néhány hónapos kislányról, aki szintén agyvérzést kapott születésekor. Kínába vittek ki szülei, ahol őssejteket kapott és állapota jelentősen javult. Úgy éreztük, hogy ez az a szalmaszál, amelybe bele kell kapaszkodnunk. Megkérdeztük háziorvosunkat, hogy mi a véleménye a dologról, és azt mondta, hogy talán az egyetlen esélye a gyógyulásra! Egy ismerős segítségével derítettük ki, hogy Kijevben is foglalkoznak az ilyen típusú beültetéssel és egy tolmácsnő segítségével felvettük velük a kapcsolatot. Legnagyobb örömünkre azt a választ kaptuk, hogy várnak minket, és megkaphatja az őssejteket Alex, aki ekkor Alex egyéves és kilenc hónapos volt, mindössze 6440 gr, alig evett, a téli és tavaszi hurutok miatt pedig teljesen legyengült a szervezete. A család, és néhány segítőkész barát és ismerős segítségével összeszedtük a pénzt, és nekiindultunk a nagy útnak. Húszórás feledhetetlen autóút után 2006. április 03-án érkeztünk ki Kijevbe, és fogadott minket az idegsebész professzor. Alexet kivizsgálták, elkészítették az MR felvételeket, hogy pontosan látni lehessen, mekkora is a sérülés az agyban. Itthon, Alex legyengült állapotára tekintettel ezt a vizsgálatot nem végezték el. Ezek után vénás injekció formájában kapta meg az első adag őssejteket. Tájékoztattak, hogy semmilyen mellékhatása nincs a dolognak, de mindenképpen javulni fog az étvágya, erősödni és hízni fog. Az immunrendszere sokkal erősebb lesz, kevesebb légúti megbetegedés várható és sokkal élénkebb lesz. A kezelés miatt mindöszsze négy napot kellett kinn eltöltenünk. Az első nap a vizsgálatok voltak, vérvétel, MR. A második napon kapta meg az őssejteket. A harmadik nap lényegében "csak" megfigyelték és mivel semmi különösebb problémánk nem volt, így a negyedik nap már hazaindultunk. Napokon belül látszott a pozitív hatás, étvágya látványosan megnőtt. Már nem csak feküdt és nézett maga elé, hanem mocorogni kezdett. Tekintetében látszott, hogy kezd érdeklődni a dolgok iránt, sokkal jobban lehetett vele kommunikálni, mivel reagálni kezdett a történésekre. Elkezdett gagyogni és hízott is. Mindeközben a következő út árának (8000 EURO) fedezésére elindult a kupakgyűjtést. A professzorral megbeszéltek értelmében 2006. szeptember 02-án ismét kiutaztunk Kijevbe, és ekkor Alex újabb adag embrionális őssejteket kapott ( 2 x 100.000.000 db ), szintén injekció formájában, de nem vénásan, hanem a gerincébe. Ezeket az őssejteket a klinikától nem messze működő őssejtbankból hozzák át, a professzor utasításának megfelelően. Az őssejtekkel papírt, amelyen felsorolják, hogy milyen betegségekre ( AIDS, hepatitis, rubeola, stb….) kerültek bevizsgálásra. Maga az injekció beadása egy néhány perces beavatkozás, és nagyon magabiztosan, rutinosan végzik. A gerincinjekció után Alex infúziót kapott, volt egy kis hőemelkedése, illetve hányt is, de ennél nagyobb problémánk nem volt. A professzor úr rendkívül nyugodtan, korrekten tájékoztatott mindenről, válaszolt minden kérdésünkre. Az elhelyezés az osztályon külön erre a célra kialakított, felújított szobákban történik, nem közös kórtermekben. Egy szobában egy család tartózkodik. A szobákhoz fürdőszoba is tartozik. A klinikától nem messze van egy bevásárlóközpont, ahol minden élelmiszer megkapható, kb. hazai áron. A javulás rövid időn belül szemmel látható volt. Alex tartása javult, a fejét és törzsét most már teljes biztonsággal tartja. Még többet próbál gügyögni, kommunikálni. Figyelme is nagyon sokat javult. Mozgása is sokat változott, sokkal lazább, a végtagi feszítések, most már csak pillanatnyi állapotok. Rövid időre önállóan megül, és ami számunkra a legnagyobb szó, próbálgat mászni. A kezeléshez azonban szorosan hozzátartozik, és erre a professzor úr külön felhívta figyelmünket, az itthoni gyógytorna és fejlesztés, illetve kiegészítettük a dolgot, a fonal beültetéses akupunktúrával. Megkérdeztük odakinn, hogy kb. hányszor kell kimennünk, de erre nem tudnak pontos válaszolt adni: sok mindentől függ, hogy hány kezelésre lesz szükség, de öt a minimum. Legközelebb június végén utazunk ki Kijevbe. Életem során sosem tapasztaltam ekkora együttérzést és odaadó támogatást a kupakot gyűjtők részéről. Köszönünk minden segítséget!
|