ŐSZINTÉN A TANDÍJRÓL

Az elmúlt időszakban számos hír látott napvilágot a tandíjról illetve a hallgatói juttatások változásairól. A legnagyobb ellenzéki párt folyamatosan csak a felsőoktatásban bevezetendő új díjakról beszél, ugyanakkor a tisztánlátáshoz szükséges a felsőoktatás teljes átalakítását látnunk.

Azt hiszem mindenki egyetért abban, hogy hazánknak olyan felsőoktatásra van szüksége, amely a lehető legtöbbek számára hozzáférhető, átjárható, ugyanakkor kielégíti a munkaerőpiac igényeit. Az állami felsőoktatásnak mindenki számára nyíltnak kell lennie, nem csak nemre és származásra, hanem anyagi helyzetre való tekintet nélkül. Természetes törekvés, hogy a tehetség és a szorgalom határozza meg egy hallgató lehetőségeit, ne az, hogy milyen családban született, vagy hol él. Azok, akik nosztalgiával gondolnak a rendszerváltás utáni felsőoktatásra, gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora esély-különbségek mutatkoztak a reform megfogalmazását megelőző időszakig.
A Hallgató Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) egy korábbi felmérése szerint az „elit” egyetemeken túlnyomó részben tehetős családok gyermekei tanultak, így az ezredfordulóra a felsőoktatás nemhogy a társadalmi mobilitás segítője, hanem egy zárt világ, a tehetősek világa lett.
Éppen ezért fontos, hogy azok a családok, akikre jelentős terheket ró, hogy gyermekeiket megfelelően taníttassák, segítséget kapjanak ehhez. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy azok a családok, akik kedvező helyzetben vannak, továbbra is díjtalanul kapjanak képzést. A szolidaritás és a társadalmi igazságosság nem egyenlő azzal, hogy a „szegények sem fizetnek és a gazdagok sem”, hanem, hogy az állam segíti a rászorulókat és nem támogatja a tehetősöket. Ezért indult el a felsőoktatás reformja 2002-ben.

Akár hat évig is bugdácsolt egy diák
A korábbihoz képest megnégy-szereződött a hallgatók létszáma. A kormány bevezette a bolognai rendszert, azaz nyitott és átjárható lett a képzés, kialakultak a jelenleg ismert felsőoktatási szakok. A felsőoktatás a FER (felsőoktatási részhozzájárulás) bevezetéséig a felsőoktatás csupán 50 ezer diák számára volt „ingyenes” a közel 400.000 közül, vagyis a hallgatók többsége korábban is fizetett tandíjat. Általános vélemény, hogy a „gazdag gyermekek” kerüljenek költségtérítéses formába, ám valójában ennél sokkal több „fizetős”, de nem a gazdagok köréből érkezett hallgató került a tandíj nélkül tanuló társaikhoz képest kedvezőtlenebb helyzetbe. Ráadásul, ha valaki eredményesen tanult, akkor sem kerülhetett át államilag finanszírozott helyre, míg, ha valakit egyszer felvettek ugyanide, akkor akár hat évig is folyamatosan gyenge teljesítménnyel tanulhatott tandíjmentesen.

Mitől és kinek lesz jobb?
Tandíjat 2008. szeptemberétől kell fizetni, ennek összege az alapképzésben 105 ezer, a mesterképzésben 150 ezer forint egy teljes évre. Az új szabályozás viszont jobban megbecsüli a jól teljesítő hallgatókat, ugyanis a legeredményesebben tanuló, valamint a szociálisan rászoruló hallgatók tandíjmentességet kapnak. Sőt a költségtérítéses hallgatóknak is lehetőségük lesz az átjárásra az államilag finanszírozott képzésbe, és a legjobban teljesítők nemhogy tandíjmentességet, hanem akár tanulmányi ösztöndíjat is kaphatnak a jövőben. Így a képzésben résztvevő összes diák motiválva lesz abban, hogy jó teljesítményt nyújtson. A tandíj így is nagy megterhelést jelenthet a szegényebb családoknak, ezért megemelkedett a diákhitel maximális összege, és jelentősen nőttek a hallgatói juttatások is. A szociálisan rá-szoruló hallgatók rendszeres szociális ösztöndíjat fognak kapni, amelynek összege jelenleg 11.650 forint. Ennek a duplája jár annak a hallgatónak, aki fogyatékossággal él, egészségi állapota miatt rá-szorult, halmozottan hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos vagy árva. Ezen felül segíti őket a Bursa Hungarica ösztöndíj, amely összegének felét a helyi önkormányzat, másik felét pedig a kormány fizeti. A hallgatói normatíva, vagyis az egy diákra jutó állami támogatás összege mintegy 20%-al emelkedik, a kollégiumi támogatás 30%-al, a hallgatók jegyzettámogatása pedig 40%-al. Megmarad a tanulmányi és a szociális ösztöndíj, a lakhatási támogatás, a köztársasági ösztöndíj, a sporttevékenység támogatása.
Ha csak a tényeket nézzük, akkor könnyen rá lehet jönni arra, hogy miért nincs szó a legnagyobb ellenzéki párt kommunikációjában a teljes felsőoktatási reformról. Mert akkor nem csak emelkedő díjakról kellene beszélni, hanem megújuló intézmé-nyekről, több ezer új kollégiumi férőhelyről, modern számítógépekről az intéz-ményekben, valamint jelentősen emelkedő szociális jutta-tásokról. Beszélniük kellene arról, hogy Magyarország egy kicsit jobb hely lesz akkor, ha valóban csak a teljesítményen fog múlni az, hogy ki, hogy alakítja sorsát, nem pedig az anyagi helyzetén.

                        Kiss László